A kis herceg, avagy a látszat mögötti valóság

A mű adatai:

A mű szerzője és címe: Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
A mű eredeti címe: Le Petit Prince
Megjelenés éve: 1943
Stílus / műfaj: népszerű irodalom / mese, dráma, filozofikus, spirituális
Korosztály: felnőtt, ifjúság
Kulcsszavak / témakörök: korlátoltság, feleslegesség, tehetetlenség, magány

A mű ismertsége, jelentősége:

A kis herceg a legismertebb és legolvasottabb könyvek egyike a világon. A mű egyes mondatai legendás szállóigévé váltak. A műből animációs mozifilm, rajzfilm és képregény egyaránt készült, illetve színpadra is alkalmazták.

kis-herceg

A mű rövid tartalmi kivonata:

Egy pilótának kényszerleszállást kell végrehajtania a sivatagban repülőgépe meghibásodása miatt. A pilóta egyedül van, meg kell javítania a gépet, és ívóvize egy hétre volt elegendő. Az első ott töltött éjszakát követően arra ébred, hogy egy kis termetű gyermekforma ember arra kéri őt, hogy rajzoljon neki egy bárányt. A pilóta meglepődik, mert nem tűnik úgy, mint a kis ember eltévedt volna, és se nem éhes, se nem szomjas, se nem fáradt. A kis ember nem árul el sokat magáról, csak azt hajtogatja, milyen jó lesz neki, ha lesz báránya, amellyel a kis bolygóján élhet, mert így nem lesz többé magányos.

A kis ember naponként egyre többet árul el bolygójáról: kiderül, hogy a bolygóján vannak jó növények és rossz növények egyaránt, és neki minden reggel gyomlálnia kell, hogy a káros növények nehogy elszaporodjanak. Egyik nap a kis ember azt is elárulja, hogy nagyon szereti a naplementéket. Egy másik nap azt kérdezi a pilótától, hogy a bárányok esznek-e virágokat. A pilóta, hogy a kis embert megnyugtassa, rajzol a báránynak egy szájkosarat, a virágnak pedig egy vértet. Egy nap a kis ember elmeséli, hogy a bolygóján egy alkalommal a többi virág között kinőtt egy rózsa. A virág tele volt szemrehányással gazdája fel, ezért otthagyta a rózsát, amit a rózsa tudomásul vett.

A kis ember elindult végiglátogatni a bolygókat, hogy munkát keressen és hogy művelődjön. A kis ember eljut a király, a hiú, az iszákos, az üzletember, a lámpagyújtogató és a geográfus bolygójára, akik mindannyian el vannak foglalva magukkal. Ezt követően a geográfus tanácsára a Föld felé veszi az irányt. A kis ember egy sivatagba érkezik, ahol először a kígyóval találkozik. Beszélgetnek, a kis ember megmutatja a kígyónak a csillagot, ahonnan jött, a kígyó pedig felajánlja, hogy szívesen segít neki a visszatérésben azzal, hogy megmarja. A Földön bolyongva találkozik egy virággal, felkapaszkodik egy hegyre, majd eljut egy rózsakertbe, ami tele van olyan virágokkal, amit ő a bolygóján egyedinek és különlegesnek vélt.

A kis ember ezt követően találkozik a rókával, aki megérteti vele a barátság lényegét. Elmondja, hogy a rózsájához különleges kötelék fűzi, míg a többi rózsához nincs érzelmi kötődése. A róka elmondja a kis embernek azt is, hogy az igazán fontos dolgok láthatatlanok, és azokat csak a szívünkkel látjuk. A rókától elbúcsúzva találkozik a váltóőrrel és a kereskedővel, aki szomjúságoltó labdacsokat árul. A nyolcadik napon a pilótának elfogy a vize, és szomjúság kínozza. Úgy döntenek, hogy elindulnak és keresnek egy kutat a sivatagban, és hajnalban találnak is egy kutat. A kút vizéből mindketten isznak, amitől jobban érzik magukat. A kis ember arra kéri a pilótát, hogy ne felejtsen el szájkosarat rajzolni a báránynak. A kis ember elmondja, hogy egy évvel ezelőtt érkezett a Földre, ezen a helyen, és nem akar visszamenni a géphez, inkább azt szeretné, hogy a pilóta térjen vissza hozzá másnap.

Másnap az író elmegy a kúthoz, hogy elmondja a kis embernek: sikerült megjavítania gépét. Kis barátja egy fán ül, és beszélget valakivel, azt kérdezi, hogy nem fog-e fájni. A pilóta látni véli a kígyót, akit le akar lőni, de a kígyó eltűnik. A kis ember közli, hogy úgy döntött, visszamegy a virágjához a bolygójára. A pilóta mindenáron el szeretné kísérni, vele szeretne lenni, de a kis ember ez ellen tiltakozik, azt mondja, testét nem viheti magával a csillagok közé. A kis ember a kúthoz egyedül közeledve eldől. A pilóta másnap szomorúan látja, hogy a kis test is eltűnt a sivatagban, és arra kéri az olvasót, lerajzolva a helyet, ahol a kis ember eltűnt, hogy ha valaki látja, akkor értesítse őt, hogy barátja visszajött.

A mű főszereplőinek kapcsolati rendszere és dinamikája:

A mű címadó szereplőjének személyisége és szemlélete kiemelkedik a mű többi szereplője közül – a többi szereplő kivétel nélkül “önmaga világába vannak záródva”, kizárólag azzal a részterülettel foglalkoznak, ami számukra fontos, ami őket érdekli, azaz nincs rálátásuk a teljes valóságra. A kis herceg személye iránt egyedül a róka érdeklődik igazán és őszintén, ők ketten tudnak “normális párbeszédet folytatni”. A pilóta figyel ugyan a főhősre, de is csak egy aranyos és kedves személyt lát benne, és figyelmen kívül hagyja belső emberi értékeit. A főhős végigjárja a helyszíneket, és mindenhol csodálkozik az emberek viselkedésén, de sehol sem avatkozik közbe, csak konstatálja a különös állapotokat – azaz kívülálló marad.

A mű kritikája:

A kis herceg a valóságról, illetve a látszat és a ténylegesség, illetve a felszín és a mélység közötti különbségről szól. A mű látszólag, tekintettel a stílusra, a képekre és a történet jellegére, egy bájos stílusban megírt, gyerekeknek szóló mese, hiszen a mű csak a „felszínen” mese, a „mélyben” valójában egy példázat, illetve parabola. Ez a történet igazából nem gyerekeknek való, bár “valamit” ők is megérthetnek, illetve megsejthetnek tartalmából – inkább azonban azoknak a felnőtteknek szól, akik „bedőlnek a látszatnak”, és akik nem veszik észre, mennyire különös társadalmi valóságban élünk, amelyben a józan gondolkodású, ép eszű és értékrendű főhős csak egy kívülálló, ha úgy tetszik, egy „felesleges ember”.

A műben látszólag a “fölnőttek” és a gyerekek között áll fenn ellentét, miközben valójában az értelmes, a világ működését átlátni képes és a korlátolt, a világot és önmagukat nem ismerő emberek között húzódik az alapvető konfliktus – a műben is, és a társadalomban is. Aki korlátolt, annak a külsőségek, az „anyagiak”, a „mérhető paraméterek”, illetve a „látszat” a fontos. Aki korlátolt, az beszűkült szemléletű, ragaszkodik a megszokotthoz és a fennállóhoz, azaz nem képes „friss szemmel”, más nézőpontból nézni a helyzeteket – így adott esetben nem képes felfogni és méltányolni egy értelmes ember világlátását sem.

A mű látszólag egy nyugati kultúrkörbe tartozó kalandozós-utazós mű, amelyben a főhős folyamatosan ismeretekkel gazdagodik és épül lelkileg – valójában azonban a főhős “kiforrott” és érett értékrenddel és világlátással rendelkezik a mű elején is, csak ezt leplezi. A főhősnek nincs szüksége utazásra és “ténylegesen megtapasztalásra” ahhoz, hogy többet tudjon meg a világról. A főhős kellően bölcs már a kezdetektől fogva, akkor is, amikor a sivatagban találkozik a pilótával, aki okosabbnak és tapasztaltabbnak hiszi magát a főszereplőnél, és aki kezdetben fel sem fogja, kivel áll szemben, gyerekként, nem pedig bölcs személyként kezeli őt. A gyerekek azonosulnak a látott mintákkal és tudattalanul átveszik azokat – a címszereplő viszont távolságot tart a felnőttek világától, furcsának találva a felnőttek különös szokásait.

A mű látszólag a pilóta nézőpontjából és az ő elbeszélése alapján íródott, valójában azonban a mű főszereplőjének élete és szemlélete köré szerveződik a mű. A műben tehát a pilóta csak egy epizódszereplő, a vele való találkozás és rövid ideig tartó, néhány napos együttlét adja a történetét keretét, illetve apropóját, a mű azonban a kis herceg világáról szól szinte teljes egészében, ő az aktív szereplő, az ő szándékától függ, hogy mi történik. A címszereplő áll tehát a mű középpontjában – nem véletlen, hogy a mű címe is személyére utal. A pilóta nézőpontjából megírt mű címe a ‘Találkozásom a kis herceggel’ lehetne, amely műben a pilóta személye bizonyára nagyobb hangsúlyt kapna, és amelyben a címszereplő lenne az epizódszereplő.

A címszereplő látszólag egy naívan viselkedő “gyermekszerű lény”, valójában azonban a főhős érett világlátással rendelkezik, aki képes távolságot tartani a korlátolt felnőttek világától – és nem támadóan lép fel, hanem szelíden jelzi a problémásságot. A “gyerekesség” nem az életkorból, hanem az élethelyzetből adódik – tekintve, hogy a főhősnek nincsen társa, így nem tud megélni felnőttes szerepeket, így például szülői szerepet sem. A címszereplőnek ebben a közegben nincs lehetősége megvalósítani önmagát, nem tud kiteljesedni – tekintve, hogy a “fennálló világ” nem az ő igényeihez van szabva, nem irányul felé se megértés, se érdemi támogatás. A műben látszólag a címszereplő egy tanulási folyamaton megy keresztül, miközben valójában a főhős tudja mindazt, amit a róka elmond – azaz valójában a főhős tanítja a szereplőkön keresztül, indirekt módon, közvetetten az olvasót “az élet nagy igazságaira”.

A mű címszereplője látszólag egy fiú, holott a főhős inkább nőiesen viselkedik, mintsem férfiasan. A nőkre inkább jellemző, hogy “szelídek” és szemlélődő hajlamúak, inkább a nők szeretik a rózsákat és a virágokat, inkább a nők azok, akik szeretik a naplementét és a romantikus hangulatot – ahogy inkább a nők azok, akikhez a gyermeknevelési szerepükből is adódóan közelebb áll a mese, illetve a szimbolikus történetek világa. A férfiak a nyugati kultúrkör jellemző történeteiben aktívak, versengők és harciasak – ebben a műben pedig nincs se harc, se versengés, sőt, inkább a fokozott szelídség és a “szívhez szólás”, illetve az “érzelmi húrok pengetése”, az “érzelmi érintettség kiváltása” hatja át a mű légkörét. A nőies jelleget erősíti a mű szemléleti alapjait meghatározó, inkább a nőkre jellemző “holisztikus látásmód”, míg a férfiak, mint a pilóta is, inkább specialisták.

A műben a kisbolygók lakói látszólag önálló karakterek, valójában azonban inkább bizonyos tipikus, a fennálló társadalmi körülmények között tipikus és problémás viselkedésmegnyilvánulások megtestesítői, akik meghatározó befolyással vannak a társadalom működésére – és egyetlen nő sincs köztük, tekintve, hogy a nők a “magánszférába lettek száműzve”. Nem véletlen az sem, hogy a nyugati kultúrában szokatlan módon a karaktereknek nincsen nevük, illetve nincsen valódi, egyéni vonásokkal rendelkező személyiségük. Ezzel összefüggésben látszat az is, hogy a szereplők “egyedülállók”, illetve “magukbanállók” – ők valójában egy bizonyos társadalmi szerveződési állapot meghatározó szereplői, ez a szerveződés azonban nem “szervesen beágyazódó”, és nem is “emberséges”.

A műben látszólag a kisbolygók lakói Földön kívüli bolygókon élnek, holott valójában mindannyian földi lények – csak emberi minőségük, illetve az önmagukba záródottság és az egymástól való lelki távolság egzisztenciális állapota “távolítja el őket” egy szimbolikus értelmezés szerint egy “normális Földtől”, ahol “normális esetben” nem ilyen “magukba záródott”, “valóságtól elszakadt”, súlyosan korlátolt, öncélúan és a társadalomba nem szervesen integrálódóan, illetve “nem adekvát módon” viselkedő személyiségek és szemléletek kellene hogy meghatározóak legyenek – míg a meg nem értett és nem értékelt “kis herceg-típusú” karakterek a társadalom perifériájára sodródnak.

A mű látszólag a pilóta és a címszereplő barátságáról szóló megható történet. A pilóta és a címszereplő azonban eltérő, nem összeillő személyiségek: a pilóta nem képes megérteni a kis herceg világát, az aranyosságát és bájosságát veszi észre, az értelmességét nem. Ami közös bennük: mindketten magányosak. Sivatagban, az emberi világtól távol találkoznak, ahová a pilóta kényszerűségből került, míg a címszereplő feltehetően tudatosan vonult ki a zavartalanság belső állapotának elérése érdekében. A pilóta nem “humán beállítódású” személy, aki nem véletlenül választott magának olyan foglalkozást, ami magányosan űzhető és ami technológiai jellegű és gépekkel kapcsolatos. A pilóta a különbségek ellenére fontos szereplő, hiszen közvetítői szerepet tölt be a címszereplő és az emberek között.

A mű látszólag a barátságról és az érzelmi kötődésről szól -a címszereplőnek a rózsához és a bárányhoz való “gyerekes” kötődése, a rózsához való visszatérés vágya azonban csak látszat, illetve csak “játékos kifogás”. A róka azt mondja a kis hercegnek, hogy a rózsa amiatt fontos számára, mert időt vesztegetett rá – azaz a rózsa szubjektív, azaz személyes érzelmi okok miatt értékes, valójában “magasabb szempontok” alapján nem az. A rózsa is egy látható, szépséges megjelenésével és illatával az érzékiség világába húzó, “elbódító” jelenség – ami viszont igazán lényeges és fontos, az a szemnek láthatatlan.

A mű látszólag egy egyszerű és kedves ember gondolatvilágát tükrözi, valójában azonban egy világot értő és mélységeiben is átlátó személy látásmódját tükrözi. Az intellektuális tisztánlátáshoz és “józansághoz” át kell helyezni a fókuszt az elméből a szívbe. A szív a nyugati kultúrkörben a szerelem és szeretet jelképe, illetve az érzelmek helye – a személyes érzések és viszonyulások azonban köztudottan változékonyak és manipulálhatók. A misztikus vallási irányzatok egyetemes hagyományában a szív a halhatatlan lélek helye, a cél pedig az “önmegvalósítás” – amelyhez az út a “személyesség” felszámolásán. A címszereplő hercegi, nemesi volta ezzel az értékrenddel és szellemi tartalommal hozható összefüggésbe.

A mű látszólag egy profán tartalmú mű, ugyanakkor a sivatag, a csend, a kút és a szomjúságot enyhítő víz alapvetően spirituális jelképek – a mű valójában egy vallásos tartalmú mű. A műben az emberek közötti barátság valójában csak „felszínes” és „mellékes” körülmény, sokkal fontosabb ennél a magasabb szintű valósággal kialakított kapcsolat. A spiritualitás világában a lényeg az a „gyermeki” alázat, szelídség, illetve odafordulás és odaadás, ami elvezetheti az embert a valóság mélységeihez, a transzcendens, természetfeletti, „isteni” világba. A „magasabb szintű énbe való belehelyezkedés” mint szellemi transzformáció a külvilágtól visszavont érzékek megzabolázásával, az elme elcsendesítésévël lehetséges.

A mű látszólag egy anyagi világot ír le, amelyben meghatározó szerepe az emberek és állatok mellett a virágoknak, és más “kézzel fogható” tényezőknek. A materiális jelenségek a műben alapvetően szellemi tartalmakat fejeznek ki, azaz a rózsa valójában nem rózsa, hanem egy bizonyos gondolati-szellemi tartalom sajátos módon történő leképeződése. A szimbólumrendszer jelentését csak az értheti meg igazán, aki ismeri a “kulcsot”, a vonatkoztatási rendszert, ezzel összefüggésben pedig az, akinek magának is hasonló a szemlélete, illetve aki maga is megéli azt a létállapotot, ami a műben szimbolikusan, áttételesen van kifejezve.

A mű látszólag egy “földi”, azaz a Földön játszódó történet, ugyanakkor a csillagok és kisbolygók gyakori szerepeltetése révén a művet áthatja egy erős “földönkívüliség”, illetve még inkább: “földöntúliság”. A csillagok és a bolygók az anyagi világba tartozó jelenségek, itt azonban jelenlétük szimbolikus: valamiféle kézzel el nem érhető, nem megragadható jelenségre utalnak, illetve egyfajta “függönyt” képeznek egy szemmel nem látható és kézzel nem fogható szellemi világba. A cél azonban nem a “csillagokba” vezet, hanem a “csillagokon túlra” – e cél eléréséhez azonban nem kell kilépni az űrbe, majd onnan átlépni valamiféle “hipertérbe”, tekintve, hogy mindez nem anyagi, hanem lelki síkon értelmezendő.

A mű látszólag egy cselekménnyel rendelkező történet, amely találkozásokról, illetve kalandokról szól, miközben valójában a mű tartalma egy “mindent egybefogó” koncepciónak és gondolati magnak a térbe és időbe, azaz az “anyagi világba” való kivetítése, “letranszformálása”. A mű lényege tehát egy, az emberre és az emberiségre vonatkozó, könnyen megszerethető és érthető formába öntött helyzetleírás. A mű egy alapos ön- és világállapot megismerése és felmérése eredményének szimbolikus, sűrített kifejezése egy mesés történeten keresztül, bemutatva, hogy  mennyire torz, beteg világban élünk – kiegészítve ezt azzal, hogy a műből nőies szelídséggel mellőzve lettek a realitás vad és fájdalmas elemei.

A mű egészét meghatározó jellegzetesség a kedvesség és szelídség, ugyanakkor a művet átlengi egy mély szomorúság is. A műben a címszereplő azt közli a pilótával, hogy visszatér a bolygójára, ez azonban azt is jelenti, hogy a Földön nem tudott megfelelő társas kapcsolatot kiépíteni – és nem csak magányosnak érzi magát, hanem egyben feleslegesnek is, hiszen igazán senki nem figyel rá, és igazán senki nem érti őt. A depresszív hangulathoz társul egyfajta “önmegsemmisülési” vágy is, amit jelez az is, hogy a címszereplő érzékelhetően nem fél a haláltól. A mű végén a pilóta marasztalásának ellenére „kilép a földi viszonyok közül”, és „az égbe távozik” – itthagyja azt a közeget, amellyel nem érez közösséget, és amelyben vele sem éreznek közösséget.

A mű befejezésében a narrátor számára a legfontosabb probléma, hogy a főhős kisbolygóján a bárány vajon megette-e a rózsát vagy nem. Mindez látszólag egy “bájos gyermeki” és egyben egy “költői” kérdés, valójában azonban egy gyerekes és infantilis felvetés, ami nem illik a mű “ami-igazán-fontos-az-a szemnek-láthatatlan”-szellemiségéhez. Ha a főhős visszatérne a bolygójára, az egzisztenciális helyzetét tekintve visszalépés, egy regresszív mozzanat lenne – tekintve, hogy akkor ő maga is csak egy “kisbolygó-lakó” lenne a “maguk kis világában élőkhöz” hasonlóan. A kvalitásaihoz méltatlan, mellőzött helyzet helyett logikus döntés a bizonyos értelemben vett “dimenzióváltás” lehetőségének megvalósítása, az “örök túlvilági élet” valós vagy szimbolikus állapotának választása.

A mű értékelése:

A ‘kis herceg’ egy látszólag kedves és egyszerű, megejtően szép és „szívhezszóló” stílusban megírt, ugyanakkor fájdalmas és zavarbaejtő történeten keresztül mondja el, illetve sugallja, hogy egy „értelmes ember” számára mennyire “furcsák” a fennálló társadalmi viszonyok. A mű arra próbál érzékenyíteni egy „tiszta jellem” élethelyzetén és életútján keresztül, hogy a szelíd és bölcs emberek, akik képesek átfogóan és mélyen látni a valóságot, ebben a külsőségekre épülő világban figyelmen kívül hagyott, perifériára szorult személyek. És mi sem bizonyítja jobban a műben leírtak igazságtartalmát, mint az, hogy a művet nagyon sokan olvassák és idézik, viszont csak nagyon kevesen értik a maga teljességében, mélységében. A címszereplő a műben egy erős tartású, értelmes, emberséges karakter, aki uralja a helyzetet és nem kerül megalázó helyzetbe – ugyanakkor tehetetlen, hiszen nem kap támogatást az emberek részéről.

A művel összefüggésbe hozható hasonló alkotások:

A világ megismerése és álmai megvalósítása céljából indul útnak Coelho Az alkimista című művének főhőse.

A világ megismerése céljából tesz “földkörüli” utazást Voltaire Candide című művének címszereplője.

Értelmes és értékes ember Petőfi Az apostol című művének címszereplője, akit környezete nem értékel.

Bátor és jellemes hős Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényében Nemecsek, akinek értékeit társai csak halála előtt ismerik el.

Záró megjegyzés:

Az intellektuális tisztánlátás, illetve a világot teljességében átlátni tudás ritka és magasrendű emberi képesség, ami a civilizatórius társadalmi viszonyok jellemzően specialista keretei között nem, illetve “nem igazán” becsült tulajdonság. Az ilyen képességekkel rendelkező személyek a fennálló társadalmi keretek között nehezen tudnak érett személyiséggé szocializálódni – ha pedig sikerül, akkor kívülállóvá, meg nem értett személlyé válnak, akiknek véleményét és személyét “semmibe veszik”, figyelmen kívül hagyják. Ezzel értékes, “nemes” embereket hoznak marginális, lelkileg és emberileg nehezen elviselhető egzisztenciális helyzetbe. E körülménynek elgondolkodtatónak kell lennie egyrészt a jelenség oka, másrészt annak következménye vonatkozásban, illetve a helyzetbe belegondolni azért is érdemes, hogy hogyan lehetne azon változtatni – amíg még nem késő.

 

Utoljára módosítva: 2019. 12. 16.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s